Mézes-gyömbéres "ragacsos" csirke

20130610_122152_1.jpg

  • 1,5 kg kicsontozott csirkecomb vagy csirkemell
  • 10 ek szójaszósz (lehet több is, lényeg, hogy a pácban a hús jól megforgatható legyen)
  • 2 ek szaké (én házipálinkával helyettesítettem, de fontos, hogy ne legyen túl erős íze)
  • 6 ek méz
  • 3-4 ek finomra reszelt friss gyömbér
  • 3 tk növényi olaj

Díszítéshez:

  • apróra vágott snidling vagy újhagyma
  • szezámmag

Vágjuk fel a csirkét falatnyi méretű darabokra. Egy tálban keverjük össze a szójaszószt, szakét, mézet és a gyömbért, majd adjuk hozzá a csirkét. Legalább 1 órát pácoljuk hideg helyen.

Egy serpenyőben forrósítsunk olajat, majd tegyük bele a pácléből kivett csirkét. Fontos, hogy a húsdarabkák ne érjenek össze, azaz legyen elég helyük átsülni. Erre a barna, ropogós külső kéreg elérése miatt van szükség. Közepes hőfokon süssük. Ha túl nagy a hőfok, a hús hamar odaég a méz miatt, ha túl alacsony, akkor nem barnul meg a csirke.

Ha mindkét oldala megbarnult, vegyük ki egy tányérra, és papírtörlővel itassuk le róla a felesleges zsiradékot.

A maradék pácot tegyük a serpenyőbe, adjunk hozzá 3-4 evőkanál vizet, és forraljuk át. Tegyük bele a csirkét, és kevergessük, amíg a folyadék be nem sűrűsödik, és a húson egy szép fényes bevonat nem lesz.

Rizzsel tálaljuk tetején apróra vágott snidlinggel és szezámmaggal. 

Címkék: méz gyömbér csirkemell szaké gyömbéres csirke

1 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása