Áfonyás gombás szarvaspörkölt vörösborban

szarvaspori.jpg

Nem szabad tőle megijedni, nem egy bonyolult étel, az egyetlen titka, hogy legyen szabad 4-5 órád elkészíteni.

Hozzávalók 6 főre:

  • 1,5 kg szarvashús
  • 2 nagy fej vöröshagyma
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 1-2 szárított csilipaprika egyben
  • egy üveg száraz vörösbor
  • 3 paradicsom
  • 1 nagyobb paprika
  • 300 g áfonya
  • 300 g gomba
  • só, bors, cukor, babérlevél, kömény, pirospaprika, kakukkfű
  • olaj

Nálam vadhús témában sokkal szakavatottabb szakcstól kapott tipp alapján, a vadhúst érdemes főzés előtt egyszer leforrázni, hogy ne legyen olyan durva a vadíz és az étel illata. Ezért hát én is így kezdtem. A felkockázott húst nyakon öntöttem forró vízzel, amitől rögtön kifehéredett, majd ezt a levet egy az egyben kiöntöttem.

Közben fel kell tenni a pörkölt alapot. Apróra vágott hagymát, paradicsomot, paprikát, fokhagymát megdinsztelni olajon, és ha megvan, rá a leforrázott húst. Ekkor jöhet hozzá minden fűszer, egyszer át kell forgatni, és annyi vörösbort önteni rá, amennyi ellepi a húst. Ez az a pont, ahol nyugodtan el lehet kezdeni a nagytakarítást, vagy egy jó hosszú filmet, ugyanis innentről kezdve nagyjából 3 óráig nincs mit tenni. Lassú tüzön hagyjuk, hogy megpuhuljon a hús. Ha esetleg idő közben elfőne róla a bor, akkor néha utána lehet tölteni. (Természetesen, aki nem szereti ennyire intenzíven a vörösbor ízét, akkor lehet fele-fele arányban vízzel is.)

Kb 3 óra elteltével, ha a hús már majdnem puha, akkor hozzáadjuk a gombát és az idő közben egy pici cukorral összeturmixolt áfonyát. (Lehet használni hozzá áfonya dzsemmet is, de úgy kevésbé intenzív az áfonya íze.) Ekkor érdemes megkóstolni, hogy minden fűszer elég-e bele, majd újabb egy ótán át főni hagyjuk, hogy összeérjenek az ízek. Amint a hús omlósra puhult, kész is vagyunk!

A legfinomabb, ha burgonyafánkkal tálaljuk, de sajnos mivel arra az irodában nincs lehetőség, hogy frissen kisüssük, így nálam maradt a tarhonya. :)

Címkék: pörkölt gomba vörösbor szarvas áfonya vadpörkölt vadhús vörösboros szarvas

1 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vieces 2015.10.19. 12:38:53

Szuper recept köszönöm szépen! Volt itthon hozzá minden, csak egy kis gombáért és üveges vörösáfonyakonzervért kellett boltba menjek. Én az áfonya levét is beleraktam a bor mellé, amit az étel fel is vett az üveg borral időközben. A pörköltalapkor házi szalonnával csíkokra vágva, bevagdosva spékeltem. Én 1 kg. szarvashúsból kicsit több áfonyából és 1 kg. gombából készítettem, nokedlival, uborkával, kenyérrel tálalva. 2 napi étel lett belőle 4 főnek. :-)
süti beállítások módosítása